Mi van a kezedben?

Szerda este nyolckor álltunk és beszélgettünk a videós evangélizációs alkalom után a Békevárban – amiről reggel hét órakor még csak Linda tudta, hogy esetleg lesz, mert Isten a szívére bízta, hogy el kellene kezdeni. Dávidra néztem, aki egy profi videós szakember. Körülbelül másfél éve jöttek először a gyülekezetünkbe feleségével és gyermekeikkel. Az jutott eszembe, ő is egy imameghallgatás.

Pár éve  került elém az ige, hogy nézzetek fel, a mezők érettek az aratásra és kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba. „Dávid, most látom, hogy te is egy válasz vagy erre az imádságra, mint ahogy már a gyülekezetben beszéltem erről, hogy láttam meg, Isten meghallgatta ezt az imádságot, mert már küldött embereket.” – mondtam neki.

Tegnap este azt láttam meg hogy őt is így küldte Isten közénk, mint aki most éppen, videók elkészítésében – ami hirtelen sokkal fontosabb lett, mint bármikor eltudtuk volna képzelni – tud segíteni. Neki egy – sőt sokszor inkább kettő-három – videókamera van a kezében.

Te mit mondasz, ha Isten téged is megkérdez, ahogyan annak idején Mózestől kérdezte az égő csipkebokornál: Mi van a kezedben? Fakanál, bevásárlószatyor, billentyűzet, felmosó, mobiltelefon, villáskulcs, fűrész, fűnyíró, kréta, mikrofon vagy éppen egy autó? Bármi is legyen az, csak fogd, és menj, hirdesd azzal Krisztus szeretetét!

Jóföldi Endre

TESCO-s hívő?

TESCO-s hívő?

Kétféle hívő van: TESCO-s hívő és mezei, vagy mondhatni egyszerű hívő.

Még mielőtt félreértés lenne, nem az kérdésem, hogy ki jár a TESCO-ba vásárolni, és ki nem. Ugyanis tényleg kétféle hívő van. Az egyik fogyasztói szemléletű. Ezt nevezem én az egyszerűség kedvéért TESCO-s hívőnek. A másik szolgáló természetű.

Milyen is a TESCO-s hívő? Tisztában van a legfontosabb fogalmakkal:

  • 2 in 1: Two in One, magyarul kettő az egyben. Ha megfigyeltük legújabban már sokszor három az egyben. Például: sampon és hajkondicionáló, tusfürdő és hidratáló krém, evangélium + egészség, evangélium és pénz egyben vagy éppen evangélium és pénztelenség. Kombinálunk. Pedig nem kell. –
  • Duopack: Dupla csomagolás. Így kedvezőbb az ár. Nem kerül annyiba, mintha kétszer egy csomagot vennénk. Azért is, mert kisebb a benzinköltség. Kevesebbszer kell elmenni a boltba. Mi egy hónapra elegendőt vásárolunk. Igéből is. – Fontos a csomagolás: Milyen a doboz? Milyen az imaház? Milyenek az énekek? Vagy ha „csak” igehirdetés van, akkor olyan szegényesnek érezzük az istentiszteletet. Nem elég színes. Aztán ki csomagolja az üzenet? Ha nem a lelkipásztor, akkor nem is jövünk. Több fiatal is mondta, hogy pár éve, ha tudták, hogy nem a lelkipásztor beszél, akkor komolyan gondolkoztak, hogy érdemes-e jönni.
  • Akció: Figyeljük az akciókat. Vannak, akik az ünnepek előtt jönnek csak bevásárolni, amúgy egyáltalán nem is járnak. Karácsony, húsvét, esetleg hálaadónap. Akkor különben is lehet számítani különleges eseményekre, akciókra. Vendégszolgáló, harangzenekar, talán még termékkóstoló is lesz. Mi úgy hívjuk, hogy közös ebéd.

Tudjuk, hogy nem így kellene működni az életünknek, nem így kellene működni a gyülekezetnek. De akkor hogyan?

Jóföldi Endre

Honlapunkról

Ez a Dunántúl baptista gyülekezeteinek közös honlapja

Facebook oldalunk